Skip to content

A Szövetség napjai

Az Átjáró és az Ősök szernapja. A 8. stellarion jeles nap. 10.30-11.03

Az Átjáró és az Ősök szernapja. A 8. stellarion jeles nap. 10.30-11.03

Az Átjáró ősi szakrális ideje a hagyomány régi idején október 31. napnyugta és november 2. napnyugta közötti időszakra esett. Az új kor új energiái már az öt napos Átjáró szernapot hatja át: október 30-tól november 3ig. 

A stellarionban öntözzük a hagyományok fájának gyökerét, ápoljuk a törzsét és hagyjuk kibontakozni a lombkoronáját, hogy éltető, egészséges gyümölcsöt hozzon évről évre.

Az ősvallásban ezt a három napos időszakot tekintették úgy, mint a lelkek eltávozásának idejét és az ősök ünnepét. Samhain, mindenszentek és halloween csak később lett.
A stellarionban, a csillagember korának új szellemiségében öt napig tart ez a jeles nap.

Ahhoz, hogy a jövőnket akaratunk szerint alakíthassuk, a jelenben szükséges élnünk és ismernünk kell a múltat is.

A stellarionban élő hagyomány az Átjáró szernapja, az Ősök ünnepe, a Samhain

Ezért örökítünk át mindent, ami valós értékkel bír és helye van az új kor, a csillagvilágot meghódító emberiség korában. Ezért fontos emlékezni az Eredetre, ahonnan származnak a hagyományok és ezért fontos megérteni, hogy a múlt is élő – mindaddig, amíg vannak, akik emlékezzenek és tovább éltessék a Hagyományt.

Október 31. napnyugtával kezdődik az a szakrális időszak, amit az Átjáró idejének nevezünk és egészen november 2. napnyugtáig tart a régi kor szerint.

A stellarionban öt napig tartó jeles nap.

Az Átjáró és az Ősök szernapja. A 8. stellarion jeles nap. 10.30-11.03. Kép alkotója: Astraios
Read More »Az Átjáró és az Ősök szernapja. A 8. stellarion jeles nap. 10.30-11.03
A Szerelem Napja - a szerelem és termékenység ünnepe, Bealtaine, május 1

A Szerelem Napja – a szerelem és termékenység ünnepe, Bealtaine, május 1

A Termékenység és a Szerelem ünnepeként a Tavaszi napforduló és Nyári napéjegyenlőség közötti, félúton lévő Szent Napot tartjuk meg.

Az Eredet tanításai szerint, az Ősi Hitben ezen a napon a szerelmes együttlét első, egyértelmű jelét ünnepeltük egykoron: a virágba borult természetet.

Később, az óvallások közül a keltában ez a szernap a Bealtaine, azaz Beltane nevet kapta. Bealtaine ünnepe a termékenység diadala volt a keltáknál – és őelőttük is szerte Európában.

Termékenység, szex és öröm – a májusfa ezt testesítette meg egyetlen jelképben.

A május kezdetére eső ünnep többféle elnevezéssel bír, ám a tartalma mindegyik európai kultúrkörben ugyanaz. Az írásmódok közül a keltát választottuk, mert ez adja vissza legtisztábban azt a vad, szelídítetlen Áramlást, amely ekkor, május elsején ér a csúcspontjára.

Beltane ünnepe az ősi évkör szerint a négy kisebb ünnep közé tartozik

Ezek a kisebb ünnepek (február 1, május 1, augusztus 1, november 1) a négy nagy napünnep felezőpontjai. Beltane a második, a szerelem, a szexualitás ősi ünnepe.

A Szerelem Napja - a szerelem és termékenység ünnepe, Bealtaine, május 1
A Szerelem Napja – a szerelem és termékenység ünnepe, Bealtaine, május 1
Read More »A Szerelem Napja – a szerelem és termékenység ünnepe, Bealtaine, május 1