I. Az Apokalipszis kezdete
- És lőn az idők végezetén, hogy a Mélység kútjai megnyittattak, és a sötétség fejedelmei kirajzottak, hogy trónust ácsoljanak maguknak az emberek húsából és véréből.
- Seregeik szétrajzottak, és eljutottak a világ mind a négy sarkába és próbára tették a halandókat, és jaj lett annak, aki könnyűnek találtatott, mert szívében és elméjében kikeltek a hamisság magvai.
- Az Üresség Fejedelmeinek fegyverei a megtévesztés, a tévlátszat, az ígérgetés, az elmebaj voltak, és uralmuk alá hajtották a halandók szívét és elméjét.
II. Lucifer
- És legelőször előlépett Lucifer, a Kevélység atyja, kit a bölcsek Thagirionnak, a Délnek Démonának neveztek, mert ereje olyan volt, mint a perzselő Nap, mely nem ad életet, csak szárít. Az ő lehelete megmérgezte a magaslatokat, s az emberi gőg, ezen új Bábel tornya, az egeket ostromolta.
- Az ember felfuvalkodottságában felállt a maga alkotta pódiumra és így kiáltott: „Én vagyok a mérce! Nincs Isten, csak az Ember. Nincs szellem, csak az anyag. Nincs szentség, csak amit én annak nevezek.”
- És vörös lobogót bontottak az Élet nevében, miközben a Halált szolgálták. Ledöntötték az oltárokat, mondván: a hit csupán a gyengék mankója, a hagyomány pedig börtön. Lucifer hazugsága édes volt a fülnek, mert azt suttogta: „Nem kell szolgálnod senkit. Te vagy a saját sorsod teremtője egyedül, rajtad kívül mindenki mellékszereplő, minden érted létezik, te vagy a mindenség kezdete és vége.”
- És lőn, hogy az igazság szilánkokra tört. Mindenki a saját igazságát kiáltotta ki törvénynek, és a relativizmus köde rátelepedett a völgyekre. Amit tegnap bűnnek hívtak, ma önkifejezésnek nevezték. A közösség kötelékeit elvágták, mondván: az egyén szabadsága mindenek felett áll.
- Nincs többé igazság, csak nézőpont, nincs többé tény, csak vélemény, és szétfoszlik, szétrohad minden alapzat, hogy az őrület mocsara lassan elnyelje az egykor isteni alapokra épített világot.
- És bár magát a Fényhozónak nevezi, valójában a látszat hamis fényét hozza el, a táplálás nélküli villanás fényét, ami kiolt minden életet, és hamuvá perzsel minden alkotást.
- Az ember magára maradt a tükörszobában, ahol csak saját arcát látta megsokszorozva, és imádta önmagát, mint bálványt. Azt hitték, szabadok, de valójában a magány láncait kovácsolták magukra, mert aki nem szolgálja a Teremtést, az az Üresség, a Verem, a Mélység szolgája lesz, s aki azt hiszi, ő az Isten, az a Semmi fejedelmévé válik.
III. Lilith
- Majd előlépett Lilith, a Paráznaság és a Meddőség asszonya. És az utolsó napokban sűrű köd szállt az elmékre, hogy az ember elfeledte saját ábrázatát; a férfi nem ismerte meg magában a férfit, sem a nő a nőt, és az Úr teremtett rendjét káosznak nevezték. A szemérmet levetették magukról, mint elnyűtt ruhát; dicsőségnek neveztetett, ha egy asszony százaknak nyitotta meg ágyát, és erénynek, ha a férfi százakat becstelenített meg.
- A szerelmet felváltotta a stimuláció, a kötődést a csere. Nem keresték a társat, csak a testet, melyet fogyasztani lehetett. Az intimitás határai leomlottak, és a pornográfia szennye bemosódott a gyermekek álmaiba is. A termékenységet átoknak bélyegezték, az anyaságot tehernek, az apaságot elnyomásnak. Ám ha élet sarjadt volna a méh sötétjében, azt kitépték és tűzre vetették.
- Jaj a földnek, mert háborúkban nem folyt annyi vér, ahány meg nem született magzatot Lilith oltárán feláldoztak a kényelem nevében.
- A Föld pedig azt mondta: a testemmel én rendelkezem, és elpusztította a belé vetett magot. Hiába szántott és vetett és trágyázott és gondoskodott az Ember, a Föld egyre kietlenebb vala és pusztasággá lettek a földek. Mert amiképpen az asszonyok méhe bezárult az élet előtt, úgy zárta be méhét az Anyaföld is. A víz elapadott, a kalász üres maradt, a gyümölcsök megrohadtak az ágon. Mert a természet nem tűrte a gúnyt: ha az ember a halált választotta az élet helyett, a Föld is a halált adta néki eledelül.
IV. Mammon
-
- És látám Mammont felemelkedni, a Kapzsiság fejedelmét, kit Samael, a Merkúr mérge kísért. A pénz vált az új vérré, mely a világ ereiben áramlott és a társadalmakat hajtotta, de ez a vér hideg volt és élettelen, mert a pénz önmagáért valóvá vált és az emberek elfeledték, hogy a pénz csak eszköz, nem végcél.
- Az emberek nem a születési céljaik elérésén dolgoztak többé, csak a csillogó feleslegért, s tárgyakat halmoztak fel, miközben lelkük üresen kongott. Tették ezt ugyanúgy, mint előtte oly sok ezreden át, de közben azt mondták „mi felvilágosultak vagyunk, mi ateisták vagyunk, mi materialisták vagyunk. Nem kell más úr nekünk, mint önmagunk és nincs más élet, csak, amit az anyagban megélünk”.
- De Mammon nem elégedett meg az áldozataikkal, amit az arany oltára előtt mutattak be; ő az emberi kapcsolatokat követelte.
- És lőn, hogy a barátság, a szerelem és a hűség is piacra került. Mindent mérlegre tettek: „Mennyit érsz?” – kérdezték egymástól, mert már csak a hasznot lesték, amit a másik hajthat nekik.
- A világot vállalatok és technokraták kormányozták, kiknek szemében az ember többé már nem Isten képmása volt, hiszen úgy hitték, Isten nem létezik, csupán egy képzeletbeli lény. Számukra az ember megszűnt embernek lenni és vált pusztán adattá, statisztikai kimutatássá, egy elemmé a főkönyvben.
- Az adat lett az új arany, és a halandók minden lélegzetét, minden vágyát, minden titkos gondolatát kifigyelték és eladták az adatkufárok bárkinek, aki meg akarta venni, és mindenki, akit Isten a képmására teremtett, árucikké silányultak, mintha holmi állatok lettek volna, aminek a luciferiánusok tekintették az embert.
- A család helyére szerződések léptek. Nem volt többé szövetség, csak tranzakció. Ha a másik ember már nem hozott hasznot, eldobták, mint a megunt ruhát, mert a hamisságok tanítói azt sulykolták: „megérdemelsz mindent, anélkül, hogy bármit tennél érte! Te vagy a főszereplő a világon, minden érted van, az Univerzum érted létezik, minden téged szolgál és ami már nem teszi, azt engedd el, mert csak te számítasz!”
- És a hamisságok megmérgezték az emberek szívét és többé nem javították meg azt, ami sérült, inkább kerestek újat. De mert őket is beárazta a piac, egy idő után elfonnyadt a nők szépsége és értéktelenné vált a férfiak ereje és a magány járványként terjedt.
- Globális láncok fonták be a földet, és a népek verítékéből ittak a gazdagok, de szomjukat oltani sosem tudták. Azt hitték, a boldogság megvásárolható, s nem vették észre, hogy minél többet birtokolnak, annál inkább rabszolgái lesznek saját tulajdonuknak, s végül ők maguk váltak termékké a Gonosz polcain
V. Leviatán
-
- És felkavartattak a vizek Leviatán, az Irigység kígyója által, ki a Gamaliel, a Hold sötét oldalának ura. Ő nem kardot hozott, hanem tükröt – de ez a tükör görbe volt és hazug.
- A közösségi terekben láthatatlan hálók szövődtek, a virtuális világ labirintusai. Az emberek nem egymás szemébe néztek, hanem fénylő lapokba, ahol mindenki boldogabbnak, szebbnek és gazdagabbnak mutatta magát a valóságnál. És az irigység mérge szétáradt, mint a pestis. Az összehasonlítás kényszere felemésztette az örömöt. Nárcisszusz virágai nyíltak mindenütt: az egománia és a magamutogatás vált az új létszemléletté. Az identitás márkává lett, a lélek pedig hirdetőtáblává.
- De Leviatán farka csapkodott a mélyben, és a habokból előtört a gyűlölet. Aki nem hódolt be a korszellemnek, arra ráuszították a tömeget. Karaktergyilkosságok történtek a digitális piactereken; az „eltörlés” logikája szerint ítéltek élők és holtak felett.
- A jog kifordult: az ártatlanon lett a bizonyítás terhe és bárkit szabadon lehetett vádolni – ha elég hangosan tették a vád egyben ítélet is lett. A tömeg, amelynek arcát fénylő lapok fedték, vérszomjas vadállatként vetette rá magát a prédára.
- Az erkölcs színházi szereppé vált: nem az számított, hogy jó vagy-e, hanem hogy jónak látszol-e a követők előtt. Az algoritmusok felháborodást generáltak, mert a düh tartotta ébren a figyelmet. A valóság elveszett, helyét átvette a képernyő-álom, és az emberek, mint a barlanglakók, csak az árnyékokat nézték a falon, s azt hitték, az a Világ.
VI. Beelzebub
-
- Majd megjelent Beelzebub, a Torkosság ura, a Legyek Ura, kinek birodalma a Gamchicoth. Aki előtt az emberek hasa lett az isten, de nem csupán az ételben, hanem a világ felfalásában is. „Többet, gyorsabban, ismét!” – ez volt a törvény. A mértéktelen bőség nem hozott elégedettséget, csak csömört. A fogyasztás vált a valláspótlékká; vasárnaponként a templomok szent terét felváltották a plázák szentségtelen műanyagja, és a misét kufárkodásra cserélték, hogy a démonfejedelmeknek áldozzanak a pénzükkel.
- És mert a pénzt az életerejükkel, idejükkel, figyelmükkel, testük verejtékével keresték, a pénzáldozat egyben önmaguk feláldozása is volt.
- Az élvezet-ipar futószalagon szállította a mámort: a dopamin-gazdaság rabszolgáivá tette az elméket. Videók, játékok, cukros ételek, gyors ingerek – mind-mind csak morzsák voltak, melyektől az éhség egyre csak nőtt. És az emberi test, a lélek temploma, üzemanyaggá silányult, vagy elhízott a tunyaságtól, vagy aszottá vált a hajszában.
- A világot elborította a szemét. A hulladék-civilizáció hegyeket emelt a műanyagból, és szigeteket a tengeren a mocsokból. Azt hirdették: „A győztes mindent visz”, és ez a szociáldarwinizmus igazolt minden harácsolást. Az ember fogyasztóegységgé degradálódott, akinek egyetlen célja a státusz-termékek megszerzése volt, hogy azokkal takarja el lelkének rothadását.
VII. Belial
-
- És ekkor vörösbe borult az ég, mert eljött Belial, a Harag fejedelme, a Golachab ura, a Mars véres szülötte. Békesség nem volt többé, csak harc. De nem a jó harca a gonosz ellen, hanem törzs a törzs ellen, testvér a testvér ellen. A társadalmak kettészakadtak, és a közép eltűnt, mint a híd, melyet felégettek.
- Az „ellenség-gyártás” lett a politika legfőbb üzeme. A vezetők nem egyesítettek, hanem uszítottak, mert a félelem és a düh volt a leghatékonyabb korbács. Az intézményekbe vetett bizalom porrá omlott; senki sem hitt a bírónak, a tanítónak, a tudósnak. A közbeszéd fegyverré vált, militarizálták a szavakat. Az ember többé nem látott embert a másikban, csak „anyagot”, „birkát” vagy „férget”. A dehumanizáló nyelv megnyitotta az utat az erőszak előtt.
- Forradalmi esztétikába csomagolták a rombolást. Dicsőség volt törni és zúzni, felgyújtani a városokat, ledönteni a szobrokat, eltörölni a múltat. A rendet elnyomásnak hívták, a káoszt pedig igazságszolgáltatásnak. Állandó konfliktus-gazdaságban éltek, ahol a békét unalmasnak, a háborút pedig az élet egyetlen értelmének tartották. Belial nevetett, miközben az emberek saját otthonaikat gyújtották fel, azt hivén, hogy ezzel fényt gyújtanak az éjszakában.
VIII. Belphegor
-
- És végül, amikor a világ már lángokban állt és vérben úszott, csendben, mint a halálos gáz, bekúszott Belphegor, a Restség és az Acedia démona, a Sathariel, a Szaturnusz ólmos súlya. Ez volt a végső csapás, a lélek bénulása. Nem fizikai lustaság volt ez, hanem spirituális halál. A „kényelmes nihil” állapota. Az emberek látták a véget, de vállat vontak. „Semminek nincs értelme” – mondták, és átadták magukat a passzív sodródásnak.
- Az életcél helyére az altatás lépett. A sorozat-spirálok, a végtelen görgetés (scroll-kábulat) és a szedatív szórakoztatás elszívta az életerőt. Menekültek a csend elől, mert a csendben hallották volna saját lelkiismeretük sikolyát. A felelősséget delegálták. „Majd a rendszer megoldja, majd a szakértők, majd a gépek.”
- És íme, az alkotó ember meghalt. A hivatásból puszta „feladatlista” lett. A kézművesség, a mesterségbeli tudás, az alkotás öröme eltűnt. Az automatizálás és az algoritmusok váltak az új bálványokká. Miért tanuljon az ember, ha a gép tud helyette? Miért írjon, miért fessen, miért gondolkodjon, ha a mesterséges értelem gombnyomásra megadja a választ? A „gombnyomás-kultúra” elsorvasztotta az akaratot. Az önfegyelem nevetségessé vált. Az ember többé nem volt teremtő, Isten társa a műben, hanem csupán egy biológiai függelék a gépezet végén, egy erőforrás, melyet kezelni kell, amíg el nem kopik.
- És a sötétség fejedelmei így építettek trónust az emberek húsából és véréből: Lilith a terméketlen kényelemből, Mammon a pénz hideg törvényéből, Leviathán a tükör-álmokból, Beelzebub a falánkságból és versengésből, Lucifer a gőg és ateizmus magaslatából, Belial a viszály lángjából, Belphegor pedig a lélek lankadásából és az alkotás kiürüléséből. És a népek körében új bálványok emelkedtek: a Test bálványa, a Pénz bálványa, a Kép bálványa, a Vásárlás bálványa, az Én bálványa, a Harag bálványa, és a Kényelem bálványa.
- És lőn, hogy az állatokra is új rendet írtak: némelyek bálványozták a vadat és a házit, mintha embernél magasabb volna; mások az Embert állatként kezelték, mintha lelke nem volna, csak ösztöne; és törvényeket hoztak indulatból, s ítéleteket szív nélkül. És a teremtés rendje összezavarodott, mert a nép a teremtményt imádta a Teremtő helyett, s az emberi méltóságot hol túl alacsonyra, hol hamis magaslatra tette. És a gyermekeket úgy nevelték, hogy a nevük is bizonytalan vala, és a szerepek, melyek rendet adtak, köddé lettek; és a tanítók féltek tanítani, az apák féltek atyaként állani, az anyák féltek anyaként ragyogni; és a félelem tanácsot ültetett a küszöbökre.
- A Föld pedig sóhajtott, mert a földek pusztasággá lettek; a városok fényben úsztak, de a szívekben sötét volt; a polcok tele voltak, de az asztaloknál magány ült. És az Ember kereste a békét, de a béke nem talált otthonra benne, mert a fejedelmek suttogása töltötte be a fülét.
(folytatása következik)